Végül is 27 éves koromra rájöttem, hogyan is kéne mindezt. Az elmúlt 3 év igazi mélypont vagy inkább mélykorszak volt, amiről vagy fogok írni, vagy nem, de inkább nem, vagy ha igen, akkor valami nyálas, depresszív zene hatására, és majd amikor visszaolvasom, égni fog az arcomról a bőr.
Szóval az utóbbi 3 hónapban annyi jó dolog történt velem, amennyi eddig még soha. Esküvő, munka (az első olyan, ahol nem 100 000-ért kell egyszerre 3 helyen lennem, túlóráznom este 9-ig, szabadon járhatok a mosdóba, és még ebédidőm is van), valamint az első közös saját lakás.
Elég banális az egész, és poén se lesz, csak annyiról van szó, hogy már minden nap van valami cél, valami esemény, amit várok, és amiért érdemes reggel felkelni. Most például a lakás férjem nevére íratása. A falfesték színének kitalálása, járólapok, csempe, laminált padló. Ikeázás. Húsgolyók. Aztán advent, a hétvégék a családommal. Karácsony, kirándulás pálinkával és a férjemmel a havas Börzsönyben. Tavasz, napsütés, meleg. Horvátország. Remélem.
De a legfontosabb, hogy gyereket szeretnék. Nem most, 2-3 év múlva. És a legjobb az egészben, hogy a férjem is. Ami alapból megint csak nem egy nagy wasistdas, de aki igazán ismer minket, annak talán igen. Nem volt könnyű eljutni idáig, de sikerült, és ez leginkább a férjem érdeme.
Riszpekt.
Utolsó kommentek